Forgószél

A mai napi sztorim nem olyan hosszú és szövevényes mint a Belfast-i kaland, de mégis rejteget tanulságos momentumokat. Az történt ugyanis, hogy beosztódtam egy Kaysery – Coppenhága- Kónya-Istanbul járatra. Ez magában még nem olyan szörnyű, csak mindez naplementében odafele, koromsötétben kornyadozva visszafele történik. Aki még nem repült folyamatos naplementében, vagy napfelkeltében, azt úgy lehet a legkönnyebben elképzelni mintha száraz, enyhén sós tengeri homokot szitálnának a szemedbe. Na ilyen ilyen érzés.  Ez még mindíg nem lenne olyan probléma, -hisz aki kurvának szegődik ne sírjon ha megdugják- de előtte 1 éjszakát Kayseriben kell aludni aminek megvan a maga orientális varázsa. Miben rejlik? Abban, hogy ébresztő mindíg röviddel napfelkelte előtt van….. Na de nem azért mert szar a függöny és besüt a nap, hanem azért, mert napkelte előtt, -mint a rendes péklegény-  a müezzin is felkel, felmászik a rakétaszerű minaret erkélyére (sosem esik le) és beleordít a mikrofonba hogy  „ESHEDÜ ENLA ILAHE ILLALAH NE ESHEDÜ ENLA MUHAMMEDIN ABDÜHÜ VERESULÜHÜ ”. ((Ezt onnan tudom ilyen pontosan , mert múltkor az egyik török kapitány muszlimmá avatott 38000 lábon. Mondta ennél közelebb sosem leszek Allah-hoz, itt vagyok majd 3 éve tehát itt az ideje.)) Nem tudom Allahnak milyen audiotechnikája van, lehet Bluetooth vagy WIFI nem tudom, de gyakorlatilag Kayseriben reggel egy emberként üvölt az összes minaretből tökéletes szinkronban. Aki először hallja annak lidérces. Ennek hatására a keresztény ember csatakos fejjel ugrik ki ágyból azt gondolva eljött az Armageddon melyben Bruce Willis és csapata narancssárga szkafanderben lassított felvétellel átsétál a szobámon megmentendő a világot a pusztulástól. Ámde nem. Simán, egy fehér lebernyeges jampi üvölt egy rakétaszerű épület tetejéből. És ezt szeretik. Engem mondjuk szívroham közeli helyzetbe szokott hozni.  Szoktam kérdezgetni a kollégákat ők ehhez mit szólnak- persze nem belegázolva a vallásukba- , ők általában illedelmesen kitérnek a konkrét válasz elől, de a szemük sarkában nekik is látom az indulatot, meg a szemrángást amikor erről kérdezem őket. Már egyébként gondoltam rá hogy meghekkelem a rendszert és ébresztőnek valami reggeli tornát rakok be nekik vagy worst case egy kis Uhrin Benedeket. Na így indult a nap.

Visszatérve a járatra, eseménytelen volt. Kellemes kulturált és illedelmes első-tisztet fogtam ki bár a neve alapján egy picit aggódhattam volna mivel Satír-nak ejtsd: Szatírnak hívták. Hála Allahnak, már repültem vele egyszer, akkor nem szatírkodott és most sem köpönyegezett.

Üresen mentünk Kopp and Hágába, mivel várt ott minket 189 utas, megannyi csecsemő és számtalan agresszív török kisgyerek. A török utasok egy külön tanulmány lesz szerintem egy másik blogomban. Egy biztos…a gyerek a török élet középpontjában helyezkedik el, szeretik őket és ezáltal mindet szabad nekik. Nagy F erővel rángathatják az üléstámládat miközben a fejed 20-30 cm-es amplitúdóval csapódik a saját és az előtted lévő támla között. Leönthetnek kólával, ráhányhat a fejedre és ehhez még a gyermek 134 dB hangnyomással ordíthat a füledbe. Korda György Kuznyecov ( TU154) hajtómű-szerű süvöltő hangja kutya töke ehhez képest ami a fedélzeten van. Te nem tehetsz mást mint mosolyogsz rá hisz ő egy gyermek, a morcos apa pedig mögötted “sasol”. Amikor tegnapelőtt utasként Kayseribe mentem, akkor szemvillanás alatt egy elég durva verbális –majdhogy nem fizikai- konfliktus térbeli középpontja lettem . Az előttem levő széken helyet foglaló gyerek annyira hangosan élvezte a repülés minden mozzanatát, hogy a mögöttem két sorral hátrább ülő levő férfi a fejem felett beszólt az előttem ülő anyának. Ebből egy ottomán időkre hajazó polgárháborús hangulat lett de a végén nem kellett komolyabban beavatkozni.

A ferry flight jó a ferry flight-ot szeretjük. Ilyenkor a kabin csak velünk foglalkozik, hozza a finomságokat, a lányoknak van idejük levágni a fedélzeti tartalék bárányt amiből aztán köftét és kebabot tudnak csinálni.A meglepetés aztán Kopp and Hágában ért engem. Visszafele én repültem a szakaszt. Amíg a társam körbejárta a repülőgépet én annak és rendje módja szerint elkezdtem begépelni az FMC-be az útvonalat. Ment minden flottul, majd egyszer csak megakadt a szemem valamin. Kónya városa Törökország nyugati felén, vertikálisan nagyjából középen helyezkedik el.  Valahol fél úton Isztambul és Anatlya között. Látom ám, hogy a rafinált tervezők belevittek egy kis törökös furmányt a játékba és az útvonalat egy hatalmas hólyaggal a végén, Antalyan keresztül tervezték.

Tehát lemegyünk még 150 km-t hogy aztán visszajöjjünk még 150 km-t. Ez nagyjából olyan mint ha Berlinbe mentet elmennénk Frankfurtig és onnan vissza. Okos. Jeppesen tervező programomat elővettem, térképet széthajtogattam, megnéztem (térképből sátrat hajt, belebújik) és lám-lám lehet ám menni egyszerűen „direktbe” spórolva ezzel 20 percet, 1 tonna kerót és….20 percnyi üvölő gyereket a lányoknak hátul. Telefon elővesz, Isztambul „diszpécser”-t felhív és lelkileg felkészül arra hogy kemény menet lesz. Az Isztambuli diszpécser szolgálat egy sokfős „multitálentum” csapat akire az jellemző –pár kivétellel- hogy üvegesen bámulják a képernyőt, robotként nyomtatják a flájtplént, tervezés szempontjából merevek mint nénikém macskája akit tévedésből beraktak füstölőbe. Ja és a lényeget majd kihagytam: NEM BESZÉLNEK ANGOLUL csak picit. Nagyon le kell menni basic-be ahhoz hogy telefonon szót értsél velük. Személyesen még csak-csak, mert gesztikulálsz és kézjeleket alkalmazol, de telefonon angolul beszélgetni velük gyakorlatilag kapufa.

Most sem volt máshogy…. Bemutatkoztam, mondtam: „ Merhaba my name is „TC-AJP”. Egyszerűbb mint a Zsolt Szüle, mert ettől még 2.5 év után is leakadnak. Jött a az azonnali válasz :” Moment Sir” ebből tudtam, hogy az aki felvette a telefont nem döntéshozó, és főleg nem angolul döntéshozó. Kaptam egy másik expert-et aki rögötön rátért a lényegre és kérdezte „What is the probem Sir” . A sir-t kurvára tudják mondani. Na itt kerültem gondba, mivel nem tudtam hogy lebutítani a mondanivalómat, ezért belekezdtem:

„ SIR , we have a flight planning problem, our routing goes via AYT VOR to Konya Airport. Can you verify the routing if it is correct or not, possibly planning mistake SIR”

Nagyjából, 7.5 másodperces szájtátás következett válaszként, -hallottam a huzatot a nyitott szájában- majd egy ennél egy picit rövidebb rövidebb „ááááááá”, majd ezt követte a kérdés amit vártam és ez megmagyarázta hogy igen sötétben tapogatózunk. „Which flight? SIR”  Ok, „TCAJP CPH-KYA” mondtam. Majd jött a kérdésre hajazó válasz ami bebizonyítota hogy az előző fogalmazványom kútba esett: „ What is your problem SIR?” Na akkor még egyszer elmondtam nyugodtam egy kicsit egyszerűbben, majd nem várt, azonnali frappáns választ kaptam válasz :”This is system SIR” . Fasza. De milyen system?  (egy kicsit az a vicc jut eszembe, amikor a hajóskapitány leszól a gépházba „Mennyi? Mire a válasz a gépteremből: 30! Kapitány: mi 30? Mire gépész: Mi mennyi? )

Nem hagytam ennyiben, kérdeztem „What sytem? Manual? Automatic? Talk!”. Újabb „Moment SIR” következett, majd egy újabb szakértő lépett a Bell nagyszerű találmányához aki rögtön belekiáltotta az vonalba: „Because of wind”. Én, nagyjából 2 és fél centire kinyitott szájüreggel és üveges tekintettel néztem magam elé miközben megint, újra meg újra megvilágosodtam és rájöttem a repüléstervezés nagy trükkjeire. Ekkor jött el a pillanat -mert láttam kollégám zavarodottságát mellettem-  és most én mondtam a telefonba „Moment SIR!” mert éreztem hogy összegezni kell a hallottakat az első-tiszttel:

• vagy olyan kurva erős a hátszél lefelé, hogy nem tudunk csak AYT-nál „bekanyarodni” mert egyszerűen a szél lesodor a térképről. Látom magam előtt hogy koppig kitérített „csűrőlapátokkal”, 80 fokra bedőlve -mint vitorlás a Kékszalagon-  SEM bírunk befordulni a Kónya feliratú bolyánál.
• vagy olyan kibaszott erős hátszél lesz Antalyánál amiért érdemes odamenni J hogy utána onnan egyszerűen leállított hajtóművekkel hazafújjon minket.

Végül arra jutottunk Szatír barátommal, aki közben árgus szemekkel figyelte ahogy az angolom step by step átmegy „superbasic”-be,  hogy valószínű forgószél lehet AYT környékén és a tervező arra bazírozott, hogy abba belerepülve olyan erőt nyerünk, visszafordít és meg sem állunk Kónyáig. Egy kicsit olyan Niels Holgerson-os vadlibás érzésem van…azokat is csak úgy vitte a szél….

Na ekkor megint elpattant egy húr… odaadtam a telefont Szatírnak, kértem hogy mondja meg nekik hogy van 5 percük hogy kitalálják hogy mi legyen. Átküldtem nekik SMS-ben a routingot és láss csodát nem kellett az Antalya-i forgószél ahhoz, hogy spóroljunk 1.2  üzemanyagot és 20 perc repülést és békében megérkezzünk Kónyába….

Ja és ez így megy 1 hete,  naponta, senkinek nem tűnt fel…..