Megint egy jó munkanap

fullsizeoutput_b5A Pilóta. Hivatalos megnevezése:     Repülőgépvezető. Ergo a pilótakeksz (nem az Oreo) , ettől a naptól csakis  repülőgépvezető-szárazsütemény néven futhat tovább. Érdekes szakmát űzünk. Mi akik benne élünk tudjuk ezt nagyon szeretni és tudjuk rettenetesen utálni is. Kívülről az az embereknek látszik, hogy pompa és ragyogás a munkánk, esetekben /filmekben/ ék akalakban megyünk át a terminálon, minden bámészkodó mutogat és azt gondolák, ezt akarják ő is csinálni.
Valóságban, már nem mindig megyünk az emberek között, szinte mindig oldalt hagyjuk el a színházat, a művészbejárón. Szinte mindig 10-12 órát dolgozunk és néha megesesik az is, 15-16 óra lesz belőle. Éjszaka, hajnalban. Aztán nappal, aztán megint hajnalban. Egyszer a szabadnapjaim egyikén felriadtam otthon a lakásomban, reggel fél 9-kor, mondván “Úr Isten, megy a buszom a Sheratonba reggelizni“. Aztán rá kellett jönnöm, hogy én már otthon vagyok és nem Jeddahban. Ez itt Zugló, Budapest, Magyarország. Azért akármennyire elfáradunk a nap végére, amikor újra felmegyünk oda, a felhők közé, akkor valahogy mindíg új erőre kapunk. Ez nekünk a szakmánk, a hivatásunk, a hobbink, …a szerelmünk valahol. Fiatalon nagyon hamar rá lehet kapni az ízére,  onnan olyan mint a kábítószer. Abbahagyhatatlan. Összeraktam Nektek/ Önöknek egy kis összeállítást az elmúlt 1-2 év narkotikumából. Van benne munka, öröm, természet, technika és sajnos szomorúság is. Ajánlom továbbá ezt a filmet Biskekben lezuhantm, Kazim barátom elmékének, akivel mindig olyan vidám volt dolgozni, mint amit a klipből érezni lehet. Ez a szakma néha kihívások elé állít minket és néha nem sikerül megoldani azokat. Ez is egy ilyen helyzet volt. Szokták mondani ebben a szakmában, hogy tudomásul kell venni azt, hogy mindig úgy kell a barátodtól vagy szerelmedtől elbúcsúzni, mintha az az alkalom  lenne utolsó.

A filmben feltűnik DrMackó is. Nem kell tőle meglepődni, ő a gyerekeknek fog majd egyszer mesélni arról, hogy milyen JumboJet-et vezetni. Ő most kezdi az élményeket gyűjteni.

Jó szórakozást a filmhez.

http://www.youtube.com/watch?v=9yOT41b5Nug

Szüle Zsolt

One Reply to “Megint egy jó munkanap”

  1. Szia, ma vettem észre a blogod, tetszik, jókat írsz, jól van megcsinálva. Egyetlen apróság zavar: sorban akartam a posztokat olvasni, az elsőnél kezdve, és kicsit sokat kellett görgetnem le-fel ahhoz, hogy tudjam, mikor melyik következik, mert a bejegyzések címénél nincs dátum. Nekem átláthatóbb lenne, ha így jelenne meg, de tegyük hozzá, általában lusta vagyok sokat görgetni bárhol is. Amúgy tényleg jó, gratulálok!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: