A kulcsmondat

A történet amit leírok most, az kevésbé szakmai, inkább szórakoztató lesz. Van benne egy csöppnyi önirónia is, de akik ismernek barátaim tudják, hogy velem sok mókás történet esik meg, de mindegyikből jól ki tudok jönni és sosem szégyelltem őket. Talán azért, mert sosem adom fel ha szarba kerülök, mindig van egy “B” tervem.
A hosszú repülési munkaidő után a személyzeteknek szálloda jár,  ahol a hajózók, szerelők, loadmasterek ki tudjá magukat pihenni. Szándékosan nem írok légikisérőt, mert már évek óta nem láttam olyat. Lassan már kezdjük megismerni a szállodákat a világban, tudjuk hogy melyik nép milyen módon bánik az emberekkel, ki mennyire udvarias, mennyire initm az a bizonyos intmszféra. Mert ugye tudjuk, az intimszfélra azért intimszféra, mert intimszféra. Ez úgy megmaradt bennem valahonnan,  anélkül hogy politizálnék. Csak ott talán magánszféráról esett szól, meg helikopterről, megy Bulibáróról.

A történet mai, friss és ropogós.

A helyszín, Steigenberger HOF, 5 csillagos német szálloda, ( kapitányi )  lakosztály, Frankfurt belvárosában. Elegáns, majd 200 éves szálloda, ránézésre hibátlan szolgáltatáscsomaggal. Példaként említhetem, hogy amikor megérkezünk, akkor a sujtásos londíner, jógaoktatót megszégyenítő módon, derékból a földig hajolóan, hangos “Guten tággal” köszönt,  és gyakorlatilag karban visz be minket a recepcióra. Aki vizuális, el tudja ezt képzelni. Szóval a hotel elegáns és szép. Finom a reggelije. Bár ugyan múltkor volt egy helyzet, amikor azt hittem hogy elektromos tűz van, mert az étteremben  valami fújtó illatú szag indult meg, amitől mindenki elkezdett nagyon durván köhögni. Pilóta létemre, – aki úgy fél az elektromos tűztől, mint  varangyos béka a hajnali dértől –  kértem az asztalnál helyet foglaló másodpilótámtól a SMOKE REMOVAL CHECKLIST-et és  azonnal evakuálásra szólítottam fel az éttermet. Erre az egyik pincér mondta, ez normál, Helmut az új szakács biztos beejtette a sapkáját a serpenyőbe és az kicsit megpörkölődhetet.  “Ja, alles klar” és ettem tovább a káposztámat és a wurstomat.

Nos a történet…

344 Szoba, dél körül, de a történet szempontjából lényegtelen.  Kopognak,  próbálok úgy tenni mintha nem hallanám. Erősebben kopognak, majd hallom klattyan a zár a bejárati ajtón. Rosszul mondom, ez precíz német hotel, itt zliccenő hangot adott. A történet innen durvul.

Room service – mondja az ipse.

Épp a fürdőből lépek ki a nappaliba, élvezve a szobám intim szféráját még kb 3 másodpercig miközben mondon:
Nein, Danke, könnten Sie ein bisschen spater kommen? ( Tudna egy kicsit később jönni)    / innentől online teszem át magyarba a történteket- szerző megjegyzése /
Bejövök – mondja.
Mondom NEM (németül határozottan) A FÜRDŐBEN VAGYOK NE JÖJJÖN.

… közben kerestem valamit hirtelen. Találtam egy váza jellegű eszközt ami a formájából fakadóan limitált volt az intimszféra kialakításához..

Miután kiléptem a fürdőből, ő már belépett a nappalimba. Hökkenten néztük egymást. Ő vázás pasit, én a porszívós ipsét. Mondom neki, miután letettem a vázát – a nyomaték kedvéért-

Mint látja, marhára nem alkalmas.  Ezt vagy 3 nyelven elmondtam neki, de szerintem pont a lengyel maradt ki. És ez volt a hiányzó kulcsmondat  ( Nie nadaje się sir wychodzić) Mivel ez akkor nem jutott hirtelen eszembe nem értem el a kellő visszatartó érőt. Szerintem azt hitte egy német gőzfürdőbe tévedt ahol ez normál, hogy férfiak a pöcsük előtt vázával és/ vagy pucéran  állnak a nappaliban.

Tálcát kivihetem? -kérdezte ha már bent volt.
Persze vigyed ha már ilyen jól bejöttél Apám!

Ott álltam, tálca nélkül és komolyan nem értettem mivel lehetett volna jobban távol tartani a szférámba behatolót.

Tudom, ki kell tenni a piros ne zavarjanak kártyát, de ennek ellenére a német

IMG_8784
A bizonyos ajtó

szállodákban katonásan kopgnak, majd egy hangos dobbantással be is lépnek. Az ingemet pedig 2 napig nem vitték el, mert nem hívtam őket. Mondván, ők nem vesznek le a kilincsről semmit (mosnivalót) , mert nem tudják miért akasztom ki.

Szüle Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: