Amikor
amikor 1984-ben Cpt Gönczi Péter levitt a Malév repülőklubba és a föld fölött lebegtem az örömtől,
amikor “Bagoly” (Cpt Hegedűs) magyarázta a repülőklubban aerodinamikát és azt éreztem hogy semmit sem értek,
amikor legelőször kimentem Dunakeszire és Tetzl Gyuri bácsi elvitt az első felszállásomra,
amikor nem ment az iskolakör felépítése,
amikor Balázs Gyuri később Fót felett 100 -méterről el csavart velem a termikben, pedig azt hittem hogy terepre szállunk,
amikor Marton Laci megjött a kék Wartburgjával és együtt szereltük…

és a rózsaszín színben pompázó vicces napszemüvegében és csak annyit mondott “Ne fossál Zsoltikám , jó lesz ez ”
amikor a két kapitány, Gönczi Peti Škodája és Szabadfi Botond Wartburgja összeakadt a reptéri kukoricás sarkánál,
amikor Roszkos Karcsi (RIP) Cessnás Vörös teres, leszállós nyugatnémet pólóban vezette a repülést a strarton
amikor nem szálltam ki a Multikarbol

egész nap és csak vontattam mert imádtam a Mulitcart.
amikor Keszőcze kapitány, – akkor még a TU154-es gyakornok- másodpilótaként orosz az orosz emlékeit mesélte a starton, mikor kiszállt a piros 1500-as Ladájából,
amikor egész nap füvet nyírtam mert a fűnyírás életérzés és nem kellett hangárt sepernem,
amikor mégis hangárt sepertem, de Tomi bácsi (RIP) humánusan csináltatta velünk,

amikor Bartolf Ricsi, elindult koszorú-távra Pásztóra és valahogy odaát, Kladnoban szállt le, amiből marha nagy botrány lett.
amikor Fehér Jocó lezavart az égből mert légteret sértettem Dunakeszi felett és emiatt mosogattam és krumplit pucoltam egy hétig, de nem bántam, mert nem kellett hangárt sepernem
amikor a nyári táborban, éjfélkor hívtak a lányok a kiválasztott fiúkat barackot szedni, de én töketlenül elaludtam,
amikor a Boros és Korom (azóta Korom Wizz kapitány) lecsavart egy dugóhózót a harmadik fordulóban Blanikkal, de ennek ellenére beértek a leszállójelhez
amikor “Szöszi” mint hatósági pilóta, csőrlésből ment dugóellenőrzőre és leoldás után egy pördületből szembe leszállt és begurult a startra mert sietett,
amikor jogosítvány nélkül, dobozos UAZ-zal mentem a vacsoráért a laposba,
amikor apukám fehér Wartburgjában 12-en voltunk és felálltam a kocsival a Malév ház teraszára,

amikor Balassi Laci (RIP) bácsi begördült az okosszem nevű motorjával és fel órás eligazítást tartott bármi is legyen az,
amikor a fent említett Laci bácsi legkisebb fia Laci és a “kisLánc” a Warturgom csomagtartójában ültek és kérték hogy rodeózzak velük a reptér közepén. Azóta kapitányok mindketten,
amikor hiába kentük magunkat Fabulon napolajjal, mégis szarrá égtünk a napon,
amikor a nyári táborban, hólyagosra verték a fenekemet C vizsga utáni avatás gyanánt és mivel szarrá is voltunk égve, ezért ez nagyon fájt,
amikor 4h50 percre leszálltam 5 órás feladatra és mindenki hülyének nézett..
amikor ezután a “Tükrösbe” mentünk fagyizni és 30 gombóc pisztácia fagyiban fogadtam Both Krisztával, hogy fél évig nem borotválkozom amiből marha nagy balhé lett a középiskolában,
amikor ezen a nyáron burgonyának néztem a kukoricást és beleszálltam majd 3 méter alatt megálltam,
amikor Slezák Feri (RIP) bácsival vízre szálló Góbet csináltunk 1987 augusztus 20-ra,
de az performance elmaradt és ő ekkor nagyon belevágta a kalapácsot a falba, miközben erősen szidta a Pártot,
amikor Hámori Misi (RIP) bácsi, kicsit feszülten, térdből rugózó testtel, megmutatta nekem, hogy kell szakszerűen a Wilga repülő hasát mosni “mischunggal (benzin+ ultra+víz)” úgy hogy közben ne csepegjen a tökömön is ultrás benzin, amitől viszont én voltam feszült és büdös.
amikor Berkes Miki (RIP) haza zavart a táborból egy horrorfilm miatt (Xtro), mivel őt ki akarták ezért rúgni a Malévtól, mert valaki feljelentette a táborból a Malévnál, hogy “kisiklott a fiatalok tábori nevelése”
amikor Balázs Gyuri elvitt repülni a 12 gépes Zlin kötelékkel….
amikor Maci-t (RIP) valaki Medve Lászlónak írta be a startkönyvébe tévedésből…
amikor rongyosra néztük VHS-ről a TOPGUN-t az esti 9-es takarodó előtt a klubházban
amikor 1987-ben Nagy Károly ezrdes – az augusztus 20-i felkészülés első napján

kizavart a a dunakeszi kis toronyból, ahol irányítót játszottam reggel óta, mert Marton Laca magamra hagyott órákkal korábban, mondván hogy mindjárt jön, csak elmegy pisilni…
és amikor ezért Illyés Jóska bácsitól az irányításért -jutalom címén- életem első motoros repülését kaptam egy HB-21-on

Nos ez volt az én Malévom, ami meghatározta az életemet, elindított egy irányba és megtanított arra, hogyan tiszteljem a repülést, a technikát és a az embereket. Azóta sokat változott a világ, Malév sincs és a leginkább azok az emberek hiányoznak a képletből, amitől azt egész olyan szép volt, akik fegyelemre, alázatra tanították az embereket, a felnövekvő generációt.
Egy sport pályafutás, pármondatban, de aki ott töltötte Keszin az életét az már fél szavakból is ért mindent. Aki nem értené a repülés egy életen keresztül kíséri azt ki megkedveli, sportként, hivatásként. Mert így szép és teljes az életünk!
KedvelésKedvelik 1 személy
Ez a diagram volt az egyik vizsga kèrdèsem, A góbèn a sűlyedèse 100 M siklás esetèn. Règ volt Dunakeszi imádtam Bp Thököly út 41 MÁV MHSZ. Csiga Sándor oktató,vél repültem először. HA5523 Góbè ha jól emlékszem. Egy Ancsa ( AN2 ) vontatott.
KedvelésKedvelés