Az a bizonyos Augusztus 20

2006 Augusztusát írtuk. Javában dübörgött a SkyEurope, Magyarország kedvenc Low-cost légitársasága. Sokan szerették, sokan repültetek vele. Mások voltunk. Vidámak, nyitottak, egy kicsit meglepő mindenki számára. Rengeteg ötletünk volt és mindenki aki itt dolgozott szerette ezt a munkahelyet. Ezért is hagyott olyan mély nyomott mindenkiben a megszűnése. Azóta évek teltek el, az idő igazolta az akkori üzlettársak sikerét.

Amiről mesélnék, az 11 éve volt. Krauth Péterrel a Malév akkori repülési igazgatójával elhatároztuk, hogy kellene csinálni “valami kolosszálisat”. Olyat, amit még senki nem csinált, de persze “szigorúan ellenőrzött keretek” között, mint annak idején az első “KitMitTud”-ot.  A terv az volt, hogy -az akkor már más síkon is együttműködő-  Malév és SkyEurope megmutassa magát együtt, kifejezze azt, hogy a low-cost és a flag carrier barátok.

Korábban már voltak áthúzások, de azok nem voltak olyan látványosak. Magasak voltak, szólóban voltak. Anno 2001-ben Capt Rubányi és jómagam is részese voltam a Travel Service dunai áthúzásának, de a mostani akkor is más volt. Mivel magam dönthettem sok mindenről, ezért a terv a Malévval következő volt. Petiék felszállnak egy 800-assal, és áthúznak magukban. Mi megyünk utánuk egy 300-assal és áthúzunk szintén szólóban, majd Petiék bevárnak minket Budaörs légterében, egymás mellé állunk és “kötelékben” átrepülünk a város felett, a Duna vonalát követve. Gond az az volt csak, hogy nekem nem volt kötelék kiképzésem és a Boeing nem kötelékre volt kitalálva. A hatóság nem szerette az ötletet annyira.  A hab a tortán a biztosítás volt, hisz a Boeinget sem kötelékben, sem szólóban nem tervezték arra, hogy a város felett repkedjen 100-200 méteren. Az egy másik történet, hogy ettől függetlenül, a Boeing szépen repül kötelékben és még a város közelségétől sem tart.

Én anno híres voltam arról, hogy átnyomtam a hatóságon olyan dolgokat, amiket korábban mások nem. Na ilyen volt ez is, meg az egy évvel későbbi Szentkirályszabadjai leszállásom és légi bemutatóm, megspékelve egy kis sétarepüléssel a Dunakanyarban 3-5000 lábon.  Valóban, szokatlanok az ilyen manőverek, magasabb kockázati faktorral rendelkeznek mint egy Budapest Róma járat, de ha az ember körültekintő, akkor életre szóló élményt jelenthet személyzetnek, utasnak és nézőnek is egyaránt. Így is lett.

A hatósághoz beadtam minden papírt, tervet. Megbeszéltem mindent az ATC-vel, ők mindenben támogattak. Leszerveztük a filmezést. A terv szerint 2×5 kamerával dolgoztunk. Abban az időben még nem volt GOPRO és hasonló vákuumosan gépre cuppantható kamera, nem voltak drónok, csak nehéz Digibeta vállkamera, méregdrága helikopter és rajta stabilizált szintén méregdrága wescam (gyrostabilizált kamera) rendszer.

A terv szerint egy kamera volt a Sándor palotában telepítve, egy a volt fülkében, egy a utaskabin- ablakban (utas szemszög) és egy vállon levő beta volt a fülke ajtóban ácsorgó operatőr vállán. Ugyanez a setup volt a Malév gépben és ehhez jött még az RTL helikoptere és operatőre Harmati Gábor jóvoltából , aki maga vezette a helikoptert. Gabi a pilótám volt anno, kezdetben pedig ketten voltunk a legelső elsőtisztek a Travel Servcenél. Nagyon jó kezű szakember, igazi madárember, csakúgy mint a Malév gépen Krauth Péter kapitány. Az egészet rögzítést Hévizi Tamás barátom koordinálta össze, később ő vágta készre el a filmet az áthúzásról.

A mai napig emlékszem az utolsó megbeszélésre, ahol mint izgatott gyerekek ültünk és egyeztettünk. A személyzet a következőkből állt. A Malévnál Karuth Péter- Andrassev Ákos páros elől, Gönczi János vezérigazgató a jumpseaten és Hévizi Tamás operatőr. Nálunk Varga Miklós  kapitánnyal, a helyettesemmel ültünk elő, nálunk is ott figyelt az Igazgató, és az operatőr is. Mikit a helyettesemet nagyon kedvelem a mai napig, remek szakember és emellett jólelkű ember. Sok-sok éve ismertük egymást még a Malév repülőklubos időkből. A SkyEurope-nál szakmailag is nagyon jól kijöttünk.

224171_6745651551_3668_n

Látszott hogy nagy durranás lesz, a cég PR-osai lelkesen dolgoztak az ügyön , hogy minél több nézőt csaljanak ki a Duna partjára. Ebben csak segített a REDBULL  AirRace.

Eljött 2006 augusztus 20-a. A gép lemosva, csillogott az előtéren, amikor hívtak, hogy a gép másik járatra megy. Felindultam, mert a kis szutykos HA-LKV-t adta oda nekem a műszak, a csillogó HA-LKT helyett. Hatalmi szóval elvettem a gépet. Végül is ki a csuda a főnök, ha nem én. Persze jogilag rendben volt minden.

Nagyon izgult mindenki, fontos volt a pontosság, mert a RED BULL nem vár.

2005-ben csak a Malév tudott áthúzni, és mi ott köröztünk Csepel felett, mert nem engedtek be minket, mondván 2 percet késtünk. A RedBull-t nem érdekelte hogy ez egy megkésett járatról jövő 737-es. Nagyon nagy balhé lett belőle SkyEurope-ban, alig tudtam magam kimosni a cégnél. Érthetően nem tetszett a cégvezetésnek hogy elmentem repülni a Boeing-el 15 percre “csak úgy “. Akkor annyira “felmérgeztem magam”, hogy 1500 láb magasságon jöttem vissza Csepelről látással, mondván ha már a belváros nem látott Boeinget, akkor lásson minket a peremkerület :).  A torony kérdezte milyen hosszú “finalt” szeretnék, mondtam nekik, “nem kell final, hagyjatok békén 🙂 , bejövök szűken” . Bejöttem. Akkor még valahogy nem volt zajérzékeny a vidék.

Vissza 2006-hoz. A gurulás és a felszállás le volt koordinálva a toronnyal. Mindketten egyszerre értünk a 31L pályához. A Malév az új terminál, mi a régi irányából. A felszállási engedély mindkettőnknek szólt, saját elkülönítéssel. Péterék indulása után azonnal a pályára álltunk, és ahogy megemelte a Malév gépe az orrát a felforrósodott betonon, mi is azonnal utána indultunk. Péterék rögtön kifordultak balra, gyakorlatilag mi akkor voltunk fél pályánál, és emeltük is a gép orrát. Nagyon látványos volt . A gép fürgén szökkent a magasba, mintha csak egész életében csak erre a repülésre várt volna. Kézzel repültünk, “toltuk neki” hogy utolérjük Pétert. Valahogy, ha az ember nincs egyenruhában, hajlamos elfelejteni az eljárásokat,a checklisteket. Mivel Péterék is tolták neki, ezért nem sikerült gyorsan beérni. 2000 lábon voltunk Tököl felett, egymást figyelve köröztünk, amikor elhangzott, hogy “mehet a Malév”. Péterék kiborítottak és a Duna medre felé vették az irányt. Mikivel mi még egyszer átvettük a “kottát”. Terv szerint 200 méterre kellett volna süllyedni, de ezt “belső hatáskörben” 3-400 lábra módosítottam. Az ok egyszerű volt. Nem akartam azt, hogy sok ezer ember, fájó nyakkal, rossz élményekkel menjen haza, mivel olyan magasra kellett volna néznie. Lassú, elegáns áthúzást terveztünk, 150 csomóval ami nagyjából 270 km/óra. Ehhez a régi Boeingeknél 15 fokra kellett kiengedni a fékszárnyat, de futót is kellett volna hozzá nyitni. (hogy ne szóljon a vészjelzés)  Ha viszont a futó kint van, akkor nagyon “slamposan” néz ki az egész, ezért kikapcsoltuk a dudát, és így nem bőgött a fülünkbe végig.

Jött a hívó szó, mehetünk be, vár minket a nép a városban. Kifordultunk Tökölről, és város irányába vettük az irányt. Kézzel repülve lesüllyedtünk 1000 lábra és követtük a Duna vonalát. Hihetetlen volt ilyen magasságon belépni a városba, oda, ahol korábban még kisgéppel sem jártam ilyen magasságban. Kiengedtük a fékszárnyat 15 fokra , lecsökkentettük a sebességet 150  csomóra és elegánsan suhantunk a Lágymányosi híd irányába. Ott bizony egy picit emelkedni kellett, mert a bedöntött szárnyvég ijesztően közel látszott a híd nyúlványaihoz. A videón nem hallatszik, mert kikevertük, de Miki nyomatékosan felhívja a figyelmet a hídra :). A híd után elkezdtük csalni a magasságot lefele. A Citadella már felettünk volt, az emberek fentről integettek lefelé. Nem telt el pár másodperc és gyakorlatilag a végső, a parlament előtti szakaszra fordultunk.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Vízszintesre raktam a szárnyat, és finoman toltam egy picit a kormányon előre. Hihetetlen  alacsonyan voltunk. A parlament kupolája bőven felettünk volt, a Batthyányi téren levő áruház bejáratán láttam, hogy kint lóg az “akciós a paradicsom” tábla. Ahogy terveztük, Kolosszális volt. Balra a tér, jobbra a Parlament, a rakpart tömve emberekkel, és gyakorlatilag előttünk a Margit hídon csápoló embertömeg. A parlament előtti kivetítőn láttuk magunkat közelről és szinte behallatszott Bochkor Gábor üvöltő kommentárja, amint hatása alá kerül az egész produkciónak.  A várban forgott a kamera, Harmati precízen lebegett a Batthyányi tér felett és mesterien filmezték az egészet.

Pillanatok alatt lezajlott az egész, több vödörnyi adrenalin folyt szét a fülkében. Gyorsan kellett cselekedni, mert jött a sziget és az emelkedési manőver balra, vissza Budaörs irányába. Gáz rá, fékszárny 5, sebesség 180 csomó. Szépen komótosan emelkedtünk, Rózsadomb is kapott belőlünk rendesen, szinte láttuk a tömést,  a száját tátó emberek fogsorában amint a medencéjük felett eltakartuk a napot.

Budaörsön, a megbeszéltek szerint találkoztunk Péterékkel. A terv szerint, én voltam jobb oldalon,  10 fokos fékszárny mellett, 170 csomót tartva indultunk meg a város felé oly módon, hogy Ők repültek a bal part, mi a jobb part felett. Ez egy áthidaló megoldás volt a semmi és valami között, hisz közelebb nem akartunk menni egymáshoz, viszont a rakpart feletti repülés kellő távolságot biztosít a két gépnek. Ez mindaddig működik, amíg el nem érjük a Fekete erdőt, mert ott már igen keskeny lett volna a Duna :).

11666189_10153435051331552_6444594516741869683_n

Minden a terv szerint ment, fej-fej mellett siklott a két madár, újabb örömöket okozva a lakosságnak és Bochkor Gábornak, aki már-már Korda Gyuri bácsi süvöltő hangját is túlordította az euforikus állapotában. Ennek az lett a következménye, hogy amikor azt akarta mondani : “Hölgyeim és Uraim, a Malév és SkyEurope”, akkor azt mondta be: “Hölgyeim és uraim, a Boeing és a SkyEurope”.

Könnyedén emelkedtünk a part felett megbeszélés szerint, majd én fordultam ki először a Ferihegy irányába, Péter látással követett. Az egész óramű pontossággal ment, az irányítószolgálatok úgy tettek, mintha ez egy begyakorlott manőver lett volna. És egyébként az is volt 🙂

Ekkor jött a harmadik fejezet. A kamerás helikopter, tökön-paszulyon keresztül elindult a repülőtér irányába, mert a terv az volt, hogy “meglebeg” a 2-es pálya mellett és felveszi a Malév leszállását, majd az én áthúzásomat. Ezek után pozícióba áll a régi pálya küszöbe mellett és mellette felveszi az én leszállásomat. Mindeközben felgyorsít és a levegőben a 737-es felett köröz és bekíséri és az állóhelyig. Ez így elsőre elég nagy kavarásnak hangzik, de szépen lezajlott ez is. Mondjuk itt a torony annyit mondott, tudva azt, hogy Krauth Petiék is és mi is elég képzettek voltunk, amihez hozzájött az én 15 évnyi ATC tapasztalatom, szóval annyit mondott: “Jó, engedélyezem, azt csináltok amit akartok, csak szóljatok ha kész “ 🙂 Addig mindenki más a földön volt….

Jött a mi áthúzásunk. A terv nem volt bonyolult. Alacsonyan és gyorsan. Varga Miki hajtotta végre a mutatványt a jobb ülésből. Behelyezkedtünk a 31R pálya végső egyenesére, de lassítani nem nagyon tudtunk, hisz olyan a nagyobb sebesség miatt a fékszárny talán 5 fokra volt kiengedve. Terv szerint, az áthúzáshoz vissza is húztuk volna. Mögöttünk jött Péter /Malév/ , aki leszállt volna utánunk. Sajnos Harmati Gabi, aki üveghangon jött az említett tökömön-paszulyomon keresztül, még nem ért be pozícióba a kamerával, ezért kértem a tornyot, hogy hadd csinálhassunk egy 360 fokos fordulót balra. Engedték, de ekkor a mellettünk balra, a Wizzair aki a bal pályára csinálta megközelítést, az felsikított, hogy ő ott van, arra ne forduljunk ha lehet. Valószínű a szolgálat ekkor már kezdte ledobni azt a bizonyos gépszíjat.  Ekkor a fordulónk átcsapott jobbra, de mögöttünk jött a Malévvel Krauth Peti. Mielőtt bárki bármit mondott volna neki, ő csak annyit mondott a rádióba, “látom őket, mi is fordulunk jobbra” . Gyakorlatilag a Wizz, szállt le a bal pályán, a Malév és a SkyEurope piruettezett mellette jobbra a jobb pályán végső egyenesén. Látszólag minden rendben volt, Harmati jelezte hogy pozícióban van, mehetünk. A torony engedélyezte az alacsony áthúzást, és utána jobb iskolakör 2500 lábon. Gáz rá, fékszárny vissza, földközelség jelzés ki, sebesség 280 csomó. Miki finoman engedte nagyjából 20 láb magasságig és tartotta gyönyörűen. Nekem a szemeim a műszereken, a magasságon és a hajtóműveken. Addig tartottuk ezt a pályát,  ameddig Harmati Gabi a helikopterben nem mondta hogy “MOST” ekkor elegánsan kiemelkedtünk nagyjából úgy, hogy a variométer mutatója ami az emelkedést hivatott mutatni kiakadt, meghajlott és letört. Na jó nem .  A fülkeajtóban álló operatőr, akinek a vállán egy hozzávetőlegesen 15 kg-os DigiBeta kamera volt, akkor még nem tudta mire vállalkozik. Én meg elfelejtkeztem róla. A felhúzás pillanatában, az a kamera nagyjából 30-40 kg-osra nehezedett a vállán és ezt enyhe nyögéssel adta tudtunkra. Mi úgy nyugtáztuk, hogy tetszik neki a manőver.

Felemelkedtünk, lelassultunk és a leszálltunk. A csatolt videók az áthúzásról, magáról belvárosi  mutatványról és az emlékekről szól. Azok az idők elmúltak, de az emlékeket sosem feledjük.

Hálás vagyok sok mindenkinek azért, hogy ez a mutatvány sikerült mert örök emlék lesz az újkori  magyar repülés történetében

Szüle Zsolt
Capt B747

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: