Gondolatok a nyár végével I.

Gondolat ébresztőnek pár leírok pár dolgot, amit az ember repülve, a rádiót hallgatva a forgalmat figyelve hall és tapasztal. Az írás célja,  a megkopó általános tudást egy kicsit gatyába rázni és átgondolni és értelmezni jobban a repülések végrehajtása közben hallható információkat. A mai téma a forgalmi tájékoztatások

FORGALMI TÁJÉKOZTATÁSOK
A forgalmi tájékoztatás lényege, hogy használható információt adjon a légijármű vezetője számára egy másik, adott esetben konfliktusban levő légijárműről. Nekünk, – légijármű vezetőknek- a konfliktus megoldásához szükséges az óra-irány, a mozgási irány, a másik távolsága és magassága (ha van), hogy a légtér általános és folyamatos szkennelése közben, nagyobb figyelmet fordítsunk arra a szegmensre, amelyre az információ vonatkozik. Sokszor figyeltem azt meg, hogy a tájékoztatás hiányos vagy pontatlan és ezt a pilóta el is fogadja, nem kér pontosítást. Ezek alapján nehéz azt elképzelni, hogy a konfliktus feloldásához ez segítséggel volt, vagy valójában a pilóta meglátta-e a másikat.

Szeretném egy furcsaságra felhívni a figyelKépernyőfotó 2018-09-08 - 13.10.06met. Az irányító képernyőjén a sebesség egy mozgási vektort ábrázoló “pálcává” alakul. Ebből látja az iránytó/ tájékoztató azt, hogy két gép mozgási pályája hogyan is fog alakulni 1,2,5,10 perc múlva. Ez alapján ad majd számunkra forgalmi tájékoztatást. DE! Sokszor történik az, -ami egyébként számunkra nem a legkézenfekvőbb- hogy tájékoztató azt mondja, „keresztező forgalom, 3 perc múlva”. Ebben az esetben a tájékoztatás módjával van a probléma. Véleményem szerint, senki nem fog repülés közben időt méregetni. A radarberendezés a keresztezési időt a jel föld feletti sebességből számolja és ez alapján keletkezik a „pálca”  Más a pálca hossza, ha nekünk egy gyors mozgású BE200-at vagy egy Cessna 150-et kikerülni.  Ugyanis a pálca egy kisebb sebességű gépnél, kisebb távolságot feltételez, amit csak az irányító lát, mi nem.  A számunkra továbbra is az óra-irány/ távolság a megfogható paraméter, mert ez alapján a szemünkkel sokkal jobban „be lehet lőni” a forgalmat és eldönteni a kerülés módját. Többször van, hogy csak irányt és mozgási irányt ad a FIC. Ragaszkodjunk a távolsághoz (is),  mert azzal lehet 3 dimenziós pozíciót meghatározni.

Sok esetben, -ha ismert- a FIC megadja a másik fél magasságát is. Ilyenkor sokan magasságot váltanak ahhoz, hogy a konfliktus megoldódjon. Ezzel Magyarországon nagyon kell vigyázni, mert a repülőgépes állomány műszereinek vélhetően 20-30 %-a van becsülettel ellenőriztetve.  Ennek folyományaként a kijelzett, a jelentett és valós magasság között igen nagy eltérések lehetnek. A műszerek papíron rendben vannak, de előfordulhat, hogy nagyon régen láttak kalibráló berendezést. Ezért is veszélyes és egyébként jogellenes is arra alapozni, ha FIC arról tájékoztat, hogy a forgalom éppen alattunk van, vagy éppen már elhaladt és nyugodtan süllyedhetünk. Erről minden esetben erről NEKÜNK kell meggyőződni. Nem szabad elfelejteni arról, hogy a külön magasságon közlekedő légijárművek között, a kerülési manőver NEM ÉRTELMEZHETŐ. Aki magasságot vált, annak azt úgy kell végrehajtania VFR-ben, -adott légtérben- hogy egyértelműen meggyőződött arról hogy a manőverével másokat nem veszélyeztet.

Eset 1.
Egy légijármű süllyedt 3000 lábról 1500 lábra, mikor a FIC tájékoztatta, hogy szemben haladó forgalom várható 2000 lábon. A szemben haladó forgalom  aki 2000 lábon haladt, meg is erősítette ezt a tényt. Az ismerős ezért megállt a süllyedésben 2200 lábon, mikor is a másik repülő, aki egyébként 2000 lábat jelentett felette volt 100 lábbal !!

Eset 2.
Konfliktáló légijárműről adott tájékoztatást a FIC egy másik légijármű számára. Miután keresztezték egymás haladási vonalát az egyik légijármű jelentette a FIC-nek, hogy a másik lényegesen feljebb volt mint jelentette. Ez ugyan nem bizonyít semmit, de mindenképpen felhívja a figyelmet arra, hogy körültekintőben kell eljárni repülés közben.

Eset 3.

Német légijármű, forgalmi tájékoztatást kér.
ATS Válasz: D-XXXX one minute ahead of you, there is an unknown traffic.  Ez jelentés pont semmire sem jó. Se irány, se távolság, se mozgási irány.

Összefoglalva: Magyarországon (is) VFR repülés végrehajtása során nem ellenőrzött és bizonyos ellenőrzött légterekben,  az elkülönítésért a hajózó felel. A repüléstájékoztató szolgálatok által nyújtott információ, korlátozott lehet, hisz azok akik ezekben a légterekben repülnek nem feltétlenül rendelkeznek olyan berendezésekkel amelyek műszaki állapota összemérhető a Hungarocontrol által kalibrált és karbantartott készülékekkel, valamint bizonyos esetekben a repülőgépek alacsony magasságából fakadó radar fedetlenség sem segít a pontos tájékoztatás adásában. Azt tudni kell, hogy bármit is mond a szolgálat, ez csak kiegészítő információként lehet figyelembe venni és azt is csak akkor, ha az pontosan leírja a másik forgalom helyét.

Szép biztonságos repüléseket Nektek!

Szüle Zsolt
Cmd B747-8
Cmd B737TRI/(TRE)
SEP/IR
Air Traffic Controller (1989-2004)

Gondolatok a nyár végével I.” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Új írása

  1. Zsolt, egy olyan helyzetben, amikor ismeretlen trafficot adnak meg keresztezésre vagy szembeforgalomként pár percen belül, visszakérdeznél? Vagy mit érdemes ilyenkor tenni azon felül, hogy az ember szeme jár ‘mint a bagzó macskáé’? 🙂

    Kedvelés

    1. Persze hogy visszakérdeznék. A távolság marha fontos. Ha ha csak 1 percet mond a FIC szemben, akkor az azt jelenti, higy mindketten 1 percre vagytok . Ha csak 100 csomót számolsz, az ászt jelent, hogy 2-2 azaz 4 mérföldre 7.2 km-re vagytok egymástól. Szerintem ilyen messziről nagyon nehéz megtalálni. Ha viszont a másik sokkal gyorsabb mint te, akkor ugyan lehet hogy a az idő 1 perc, de ő a nagyobb sebesség miatt, eg yoerc alatt nagyobb távot tesz meg. Tehát lehet lesz köztetek talán meg 10-12 km is. Nem fogod az információ alapján meglátni. Plane ha beleolvad a tájba. Ezért célszerű, az irány magasságokat tartani, hogy szembe tartó utiranyon közlekedők ne kerüljenek gondba.

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: